Ti írtátok rólunk… Womanity magazin

A legpraktikusabb kézfertőtlenítő, amit valaha használtál!

MRSA, E-coli, Szalmonella, Pseudomonas, Staph, Hepatitis A és Hepatitis C, Norwalk vírus, SARS, Noro vírus: ezen baktériumok és vírusok mind megtalálhatóak lehetnek a kezünkön, számos betegség melegágyaként. Fontos tudni, hogy ezeket a hagyományos, szappanos kézmosás nem öli meg. Ráadásul, csupán napi öt kézmosással számolva, máris közel tíz liter vizet használtunk el, ami elképesztően sok. Főleg, ha belegondolunk: a világ számos helyén naponta ennyi jut egy egész közösségnek. Ne csak influenza- vagy egyéb járványos időszakokban figyeljünk tehát oda a megfelelő kézfertőtlenítésre: egészségünk és környezetünk is “meghálálja”, ha minél gyakrabban alkalmazzuk.

Fertőtlenít, illatosít és hidratál

A hordozható kézfertőtlenítők ugyan egy ideje már kezdenek “divatba jönni”, ám akinek egy kicsit is érzékeny a bőre, tudja, hogy alkoholtartalma miatt – ami a kézhigiénia megteremtésének alapvető hatóanyaga – sokszor okozza a kéz kiszáradását, illetve a bőr bármely sérülése esetén csípő-szúró érzetet is. A legtöbb, drogériákban kapható termék ugyanis sűrű gélt használ alapul: maga a gél avatkozik be az alkohol-baktérium “kapcsolatba”, ezáltal viszont csökkentheti az alkohol baktériumölő hatását. A gélek és az antibakteriális szappanok hatásmechanizmusára jellemző hosszú bekapcsolódási idő teszi lehetővé, hogy a baktériumok idővel kialakítsanak egy védekező rendszert.

Az alkohol használata egyébként – bármilyen kellemetlen érzetet és szagot is hagy maga után -, elkerülhetetlen, de szerencsére van már olyan gyártó, aki felismerve a problémát, olyan terméket fejlesztett ki, amely alkalmazása után kellemes illatú, sőt, hidratált lesz a kezünk. És a gyakran tapasztalt ragacsos hatás is elmarad. A “titok” a termék vízbázisában keresendő, így egyenletesen és gyorsan el tudjuk oszlatni a kezünkön, a jellegzetes, szúrós szagot pedig néhány másodperc múlva felváltja a hét választható illat egyike: vanília-fahéj, citrus, eper, levendula, menta, aloe vera vagy pedig egy semleges.

Kézmosás – akár a bejárati ajtóban

Touchland – mert erről a cégről van szó – azonban nem csupán hatásmechanizmusában különbözik a versenytársaktól: termékei olyan prémium minőségű, praktikus, egyben elegáns-mutatós darabok, amelyek akár testre is szabhatóak, de az egészség-és környezettudatos háztartások, vállalatok “jelölői” is.

A szenzoros érzékelővel ellátott KUB a cégek és az otthonok intelligens higiéniai megoldása lehet, “kistestvérét”, a Kub2go-t pedig bárhová magunkkal vihetjük. Előbbi legnagyobb előnye talán az, hogy gyakorlatilag bárhová elhelyezhető, hiszen olyan terekre tervezték, ahol sok ember elhalad. Így a kézmosás megoldható akár a bejárati ajtóban is, még a mosdóig sem kell elmenni. A kifejezetten esztétikus, választható színű termék ráadásul minden környezetbe beleillik, anélkül, hogy megzavarná azt. Jó választás lehet ezért szállodák és egyéb vendéglátóegységek, személyszállító eszközök, de akár óvodák és iskolák számára is (utóbbiak esetében természetesen – a termék alkoholtartalma miatt – szükséges a gyermekek megtanítása a biztonságos használatra).

A hordozható változat, a Kub2go pedig bárki táskájában vagy akár zsebében elfér, kupak nélkül záródik és spray alapon működik: egy-két fújás a kezeinkre, összedörzsölés, és már meg is vagyunk. Az átlátszó kialakítás egyszerre praktikus és szép, kérésünkre pedig személyre is szabják, így válhat belőle névre szóló, privát vagy cégünket reprezentáló ajándék.

Takarékos, intelligens megoldás

A termékek mellett szól az is, hogy kifejezetten gazdaságosak: a Kub2go 38 milliliterje akár 195 használatra elég, míg a KUB 1 literes tartálya 1500 higiéniás kézmosásra elegendő folyadékot tartalmaz. Utóbbi sem szükséges hálózathoz csatlakoztatni, hiszen a készülék utántölthető elemmel működtethető. Az elemek élettartama 2 év vagy 50 ezer használat. Nem kell tehát sűrűn cserélni sem a tartályt, sem az elemeket, ha mégis, akkor arra az intelligens kijelző felhívja a figyelmet (a fehérről piros fényre vált). További jó hír, hogy minden KUB 2 éves garanciával rendelkezik.

Segítség ott, ahol a tiszta víz igazi kincs

Az UNICEF legfrissebb tanulmánya szerint naponta 1400 (!) öt év alatti gyermek hal meg hasmenéssel járó betegségekben, amelyet a tiszta víz, a fertőtlenítés és az alapvető higiéniai körülmények hiánya okoz. Külön szimpatikus a cég társadalmi felelősségvállalása: profitja 5 %-t arra fordítja, hogy saját, nagy kiszerelésű termékeit juttassa el olyan afrikai országokba, ahol a tiszta víz igazi kincs. Az ott élő gyermekek számára a megfelelő “kézmosás” – a nagyfokú fertőzésveszély csökkentése révén – akár az életüket mentheti meg. A Touchlives programhoz így mindenki hozzájárul, aki a Touchland termékeit választja.

A márka Nagykövetei: Debreceni Zita fotós és modell, Verrasztó Evelyn és Verrasztó Dávid úszók, valamint, Karakas Hedvig cselgáncsozó.

Forrás: http://womanitymagazin.hu/lehetek-en-is/a-legpraktikusabb-kezfertotlenito-amit-valaha-hasznaltal/